Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A gyömrői gyilkosságok áldozatainak emlékműve Maglódon

Emlékművet avattak szerdán Maglódon az 1945 tavaszán a helyi kommunisták és a rendőrök által Gyömrőn és a szomszédos falvakban elkövetett brutális politikai gyilkosságsorozat áldozatainak tiszteletére - közölte a Pest megyei település alpolgármestere az MTI-vel.


Dátum: 2004-05-12 14:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23332
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:01:29.837942, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyömrőn, Maglódon és további hat településen összesen 133 ártatlan helyi értelmiségit - papokat, jegyzőket, tanítókat - kínoztak meg, végeztek ki bírósági tárgyalás nélkül, s a gyilkosságok elkövetőivel szemben máig sincs bírói ítélet - mondta Hadnagy Zsolt.

Az áldozatok tiszteletére a helyi polgári kör kezdeményezésére elsőként Maglódon állítottak emlékművet a nagyközség központjában.

Az emlékmű egy téglákból felhúzott fal, amely elé a négy helyi áldozat nevét, adatait hordozó négy kopjafát tűztek le. A terv szerint hamarosan Gyömrőn és Ecseren is felállítják a gyilkosságok áldozatainak emlékművét - tájékoztatott Hadnagy Zsolt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek