Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz a médiatörvény módosítását szorgalmazza

A Fidesz-frakció külügyi és kulturális kabinetje a parlament elé terjesztette a médiatörvény jogharmonizációs célú módosítását - jelentették be a képviselőcsoport szerdai sajtótájékoztatóján, amelyet a felújított Uránia moziban tartottak Budapesten.


Dátum: 2002-05-29 13:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2223
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:35.312747, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szájer József, a külügyi kabinet vezetője elmondta: ezzel is jelezni szeretnék, hogy a Fidesz ugyanúgy, ahogy kormányon, kisebbségben is elkötelezett híve a kétharmados támogatást igénylő változtatásnak.

A politikus közölte: az előző ciklusban háromszor hiúsult meg a módosítás az MSZP és az SZDSZ ellenállása miatt.

Szájer József jelezte, hogy 2002 végig Magyarországnak be kell fejeznie csatakozási tárgyalásit az Európai Unióval, és ehhez le kell zárnia az audiovizuális fejezetet is, amihez elengedhetetlenül szükséges a médiatörvény módosítása.

Szalai Annamária, a frakció kulturális kabinetjének tagja közölte, hogy a módosító indítvány semmiben sem tér el a Fidesz-kormány médiatörvénnyel kapcsolatos februári előterjesztésétől.

A képviselő közölte: Magyarország az utóbbi időben évi 750 ezer euró uniós támogatástól esett el a módosítás elhúzódása miatt, mert így nem tudott csatlakozni az EU médiaprogramjához.

Szájer József aláhúzta: a módosítás parlamenti tárgyalása során hozzájárulnak minden házszabálytól való eltéréshez annak érdekében, hogy a változtatást minél hamarabb el lehessen fogadni. Azt azonban nem támogatják, hogy a módosítást összekapcsolják a médiatörvény átfogó változtatásának szándékával. Ugyanakkor elhangzott: a Fidesz bízik abban, hogy a ciklus során sikerül elvégezni a médiatörvény átfogó reformját is.

Szalai Annamária azért is szükségesnek nevezte, hogy a Fidesz-frakció beterjessze a változtatásra vonatkozó javaslatot, mert - szavai szerint - a kormányoldal az ügy kapcsán tett nyilatkozatai bizonytalanok voltak.

Kapcsolódó elemek