Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidesz-MDF: Sopronban az együttműködés mellett döntöttek

Kötelességünk meghallani azt, hogy a Magyar Demokrata Fórum és a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség szavazóinak, támogatóinak a továbbra együttműködésre irányul az óhaja - hangzott el azon a szerdai sajtótájékoztatón, amelyet Molnár Ágnes a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöki koordinátora és Borbély József a Magyar Demokrata Fórum soproni szervezetének elnöke közösen tartott.


Dátum: 2004-05-12 16:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23342
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:01:32.973411, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sopronban a Magyar Demokrata Fórum és a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség továbbra is az együttműködés mellett döntött.

Az MDF és a Fidesz szövetséges volt a múltban, szövetséges a jelenben, és szövetséges lesz a jövőben is, bármi legyen a június 13-ai választás eredménye - szögezte le Molnár Ágnes. Hozzátéve: ,,Ezt azért is tehetjük, mert Sopronban a Magyar Demokrata Fórum és a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség nemcsak a parlamenti, hanem az önkormányzati választásokon is szövetségesként indult, és képviselőink az MDF és a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség választóinak közös akaratából végzik munkájukat."

A Fidesz politikusa hangsúlyozta: Sopronban példaértékű a két párt együttműködése, amit a közös rendezvényeik és támogatóik közös gondolkodása, értékrendje is bizonyít.

- Tiszteletben tarjuk, de egyúttal sajnálattal is vesszük tudomásul, hogy a június 13-i választásokon külön indul a két párt. A választás fontos, de nincs az a választás, ami ér annyit, hogy az MDF és a Fidesz barátságát kockáztassuk érte.

Kötelességünk, meghallani azt, hogy a Magyar Demokrata Fórum és a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szavazóinak, támogatóinak a továbbra együttműködésre irányul az óhaja - mondta Molnár Ágnes kiemelve: ,,Azért vagyunk itt, mert bízunk abban, hogy a soproni együttműködés példa lehet mindenki számára."

A két párt a választási felkészülés bizonyos elemeit közösen végzi, és mint eddig, továbbra is szervez közös ünnepeket, rendezvényeket.

Borbély József , Magyar Demokrata Fórum soproni szervezetének elnöke kifejtette: ,,Az erősebb testvér, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és a Magyar Demokrata Fórum politikai sorsa, élete összefonódott a múltban. A mai kissé hektikus világban is alapvetően közösen dolgozunk, oly módon is, hogy a 2006-os választáson együtt akarunk győzni, és együtt tudunk győzni.

A legfontosabb, hogy a jelenleg regnáló kormányzatot sikerüljön leváltani, és hogy a mi politikai értékeink szerinti Magyarország építésébe fogjunk. " - mondta az MDF politikusa, aki a pártja és a maga nevében is kiemelte a két párt komoly múltra visszatekintő együttműködését. ,,Az önkormányzati választásokon bizonyítottuk, hogy két értékes csapat vagyunk. Az MDF Sopronban jelenleg gyengébb, kisebb, de nem másodvonalbeli, a szellemi erőnknek hatása van a város életére, és tudjuk, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség munkáját segíthetjük, erősíthetjük, a közös siker érdekében."

Borbély József kifejtette: a két párt együttműködése mély talajú, nem egy politikai játszma része, hanem mindkettő alapértékeiből eredő. ,,Azokból az alapértékekből, amelyeket Lakitelken fogalmaztunk meg, és amelyek iránt a Fidesz is érzékennyé vált, amelyeket felvállalt, magávévá tett, és nagyon fiatalosan, dinamikusan, lendületesen, sikeresen bevitt a politikába." - mondta a politikus, aki hozzátette: ,,Örülünk, hogy a Fidesz sikeresen gyarapodik és épül, hiszen tulajdonképpen azt az örök Magyarországot építik ők is, amely az MDF szellemi öröksége is egyben."

Borbély József arra is emlékeztette a sajtótájékoztató résztvevőit, hogy a közös szellemi örökség jegyében a közelmúltban az MDF és a Fidesz helyi szervezete közösen emlékezett a néhai Antall József miniszterelnökre, továbbá a tegnap egy ,,léleképítő értelmiségi beszélgetésre " is sor került a magyarság szellemi értékeiről, amelynek résztvevői között volt Szokolay Sándor, zeneszerző, a Fidesz Kulturális Tagozata tiszteletbeli elnöke, továbbá MDF-es és pártonkívüli művészek, költők.

A tagság az együttműködést várja tőlünk, nem azt, hogy egymást kikezdjük, és a sajtóban üzengessünk egymásnak. A két azonos értékrendű politikai erőtől azt várják szavazóik, hogy ne távolodjanak el egymástól - mondta Borbély József.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek