Pokorni Zoltán: A Fidesz adó- és járulékcsökkentést javasol
A magyarországi munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése érdekében a Fidesz a parlamentben javasolni fogja a járulékok és az adók csökkentését - közölte a Fidesz alelnöke szerdán este az MTI-nek adott nyilatkozatában.
Dátum: 2004-05-13 07:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23358
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:01:37.764466, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A nemzeti petícióval a Fidesz el akarja érni, hogy az Országgyűlés még ebben az évben módosítsa a költségvetést, és csökkentsék a munkaadókat érintő adókat és járulékokat" - mondta Pokorni Zoltán egy dunavarsányi lakossági fórum előtt az MTI-nek.
A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a Fidesz a pénz helyett a munkát tekinti a magyar gazdaság alapjának.
Határozott, munkaalapú gazdaságpolitikára van szükség a magyar munkahelyek megőrzéséhez, újak teremtéséhez - mondta.
Kontur Pál, a Fidesz munkás és alkalmazotti tagozatának vezetője az MTI-nek azt mondta, hogy Magyarországon egyre több kvalifikált szakmunkásra lenne szükség, ezért nagyobb hangsúlyt kellene kapnia a szakképzésnek.
"Nem lehet mindenki diplomás" - jelentette ki.
Kontur Pál ezt követően a lakossági fórumon arról beszélt, hogy a munkásságot az elmúlt 14 évben egyetlen párt sem szólította meg. Ezt mi zokon vettük - tette hozzá.
A szocialisták még a munkás szót is törölték a nevükből - mondta a politikus. Közölte: úgy látja, az értelmiségi alapon szerveződő pártok "eladták a fejünk felől a gyárakat" és a "politika annyit játszadozott velünk, hogy bizalmatlanná váltunk".
Pedig nincs bal- vagy jobboldali munka - mondta a Fidesz munkás- és alkalmazotti tagozatának vezetője a dunavarsányi lakossági fórumon.
MTI - fideszfrakcio.hu