Aggodalomra ad okot a pénzügyminiszter kijelentése
A Fidesz akár autós tüntetéseket és polgári engedetlenségi mozgalmat is szervez, ha a Medgyessy-kormány meg akarja változtatni az M3-as autópályának a korábbi Fidesz vezette kormány által elfogadott nyomvonalát - közölte Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere szerdán a polgári erők hajdú-bihar megyei parlamenti képviselőcsoportjának alakuló ülését követő sajtótájékoztatón.
Dátum: 2002-05-29 18:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2226
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:36.267003, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tájékoztatása szerint a 13 fideszes hajdú-bihari országgyűlési képviselő nyílt levélben fordul a kormányfőhöz és a szakminiszterhez annak érdekében, hogy ne változtassák meg a Debrecen számára előnyös, úgynevezett "D" autópálya-nyomvonalat.
A polgári erőket tömörítő képviselőcsoport törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy ne három, hanem öt ítélőtábla jöjjön létre, s ebből egy Debrecenben.
Kósa Lajos megítélése szerint elhibázott az a terv, miszerint a vidéki ítélőtábláknak Pécs és Szeged adna otthont. Álláspontja szerint Győrben és Debrecenben is létre kell hozni az ítélőtáblákat. Mint elhangzott, a cívisvárosban a helye is megvan: az önálló székházba költöző Hajdú-Bihar megyei APEH Igazgatóság jelenlegi kétezer négyzetméteres irodaháza alkalmas lenne az ítélőtábla elhelyezésére.
Kósa Lajos kilátásba helyezte, hogy e kérdésekben egyeztetést kezdeményeznek Hajdú-Bihar megye három szocialista képviselőjével. A fideszes politikus úgy fogalmazott, hogy "amennyiben a három Hajdú-Bihar megyei képviselő a Debrecent, illetve a megyét érintő ügyekben az ellenzékkel szavaz, úgy minden javaslatuk zöld utat kaphat a parlamentben".
Pósán László országgyűlési képviselő, a Fidesz debreceni elnöke a sajtótájékoztatón kérdésként fogalmazta meg, hogy vajon folytatódik-e a jövőben a Debreceni Egyetem 8,5 milliárd forint költséggel tervezett beruházása.
Megítélése szerint aggodalomra ad okot László Csaba pénzügyminiszter kijelentése, miszerint "keresik a költségvetésben a száznapos program végrehajtásához szükséges forrásokat".
- Csak az a kérdés, hogy kinek a kárára találják meg - fogalmazott a debreceni politikus.