Kecskére káposztát?
A Fidesz kőbányai csoportja felkéri a jegyzőt, hogy az Állami Számvevőszék KŐBETA Rt-re vonatkozó megállapításai alapján, kezdeményezzen büntető feljelentést, mivel a Kőbányai Önkormányzatot az elmúlt években az ÁSZ megállapítása alapján legkevesebb 493 millió Ft veszteség érte. Az ÁSZ illetékese azt nyilatkozta, hogy a polgármesterre bízzák kivizsgáltatja-e az ügyet, és tesz-e feljelentést.
Dátum: 2004-05-13 09:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23366
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:01:40.260956, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz véleménye szerint nem lehet arra az Andó Sándor polgármesterre bízni az ügyet, aki a KŐBETA Rt. igazgatóságának tagja volt a veszteség kialakulásának időszakában. Ugyancsak igazgatósági tag volt a jelenlegi alpolgármester Kaszab Csaba, és az SZDSZ kőbányai elnöke Nagy László. Ezért a képviselő-testület sem képes elfogulatlan vizsgálatot folytatni.
A Fidesz kőbányai csoportja az ügy tisztázása érdekében szükségesnek tartja, hogy a rendőrség a nagy vagyoni hátrányt okozó ügyben a nyomozást folytassa le, és a felelősöket találja meg.
A Fidesz kőbányai csoportja
Budapest, 2004. május 13.
fideszfrakcio.hu