Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Álhirdetéssel járatnák le a Fideszt az ifiszocik?

A fideszes Imre Zsolt azt állítja, hogy a szocialisták alvilági módszerekkel próbálják besározni a Fidesz váci szervezetét. A Demokratában nemrég egy ismeretlen e-mailen hirdetést adott fel, hogy lakossági adatbázisok eladók. A megadott szám a váci Fidesz-központé volt. A párt helyi szervezete feljelentést tett.


Dátum: 2004-05-13 10:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23369
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:01:41.187333, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy újabb szocialista provokáció az a Demokratában megjelent apróhirdetés, miszerint a Fidesz váci szervezete lakossági adatbázist akarna vásárolni magának - jelentette ki Imre Zsolt. A fideszes képviselő szerint a háttérben azok az ifjú szocialisták állnak, akik így akarnak piros pontot szerezni főnöküknél, Ron Werbernél. A hirdetést úgy tudják egy állítólagos Kolompár Elemér nevű, budapesti lakos adta fel.

Imre Zsolt fideszes képvidelő elmondta: "Az irodánknak, a Fidesz nyilvános telefonszámát felhasználva adott fel valaki hirdetést a Demokrata szerkesztőségébe. Mi utánakérdeztünk, annyi információ áll a rendelkezésünkre, hogy egy [email protected] e-mail számról adták fel a hirdetést és rendelkezésre áll egy harmincas telefonszám is, egy befizetést igazoló csekk, amin Kolompár Elemér néven adtak fel befizetést."

A Fidesz váci szervezete ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a rendőrségen. A testület ugyanakkor felszólította Zuschlag János szocialista képviselőt, aki az adatbázis megvásárlásának tervével gyanúsította meg a váci Fidesz szervezetét, hogy tartózkodjon az alattomos, igaztalan lejárató kampánytól. Az üggyel kapcsolatban a HírTV megkereste a Demokratát is, de egyetlen kérdésre sem válaszolt a szerkesztőség.

hirtv.hu - fideszfrakcio

Kapcsolódó elemek