Kétszer fizet, mennyit kap?
Bizonytalanság és kiszámíthatatlanság jellemzi a szocialista - szabad demokrata kormány kétéves tevékenységét az egészségügy területén - jelentette ki Selmeczi Gabriella, a Fidesz egészségügyi kabinetjének vezetője Frajna Imrével közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2004-05-13 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23374
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:01:42.791890, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A beteg ember az egészségpolitikából azt érzékeli, hogy kétszer fizet, miközben felvetődik benne a kérdés: de mennyit kap? - mondta a Selmeczi Gabriella, majd hozzátette: érdemes áttekinteni, hogy a szocialista-szabad demokrata kormány főbb, egészségügyet érintő ígéretei milyen mértékben valósultak meg.
Medgyessy: Senki ne szegényedjen el azért, mert beteg
Selmeczi Gabriella Medgyessy Péter azon kijelentésére hívta fel a figyelmet, miszerint: senki ne szegényedjen el azért, mert beteg. Ezzel szemben a valóság, hogy a kormány eléri: mindenki szegényedjen el azért, mert beteg - mutatott rá a poltikus.
A politikus a kormány gyógyszerpolitikájával kapcsolatban elmondta: Medgyessy Péter 2002 januárjában az Egyetértésben a nemzettel programban ígéretet tett arra, hogy megállítják a betegeket terhelő gyógyszerköltségek növekedését. Ezzel szemben a valóság az, hogy felgyorsítják a betegeket terhelő gyógyszerköltségek növekedését.
Ingyenessé tesszük a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a csontritkulás kezelésére szolgáló gyógyszereket - ígérték a szocialisták a kampányban.
Nemcsak hogy nem tartották be az ígéretüket, de megdrágították a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a csontritkulás kezelésére szolgáló gyógyszereket, ráadásul számos gyógyszerkészítmény ingyenességét megszüntették.
Medgyessy Péter azt is ígérte, hogy: "Haladéktalanul hozzálátunk a kórházak és a többi egészségügyi intézmény rendbetételéhez". Ezzel szemben a szomorú valóság az, hogy haladéktalanul hozzáláttak, hozzálátnak a kórházak és a többi egészségügyi intézmény zsebre tételéhez - jelentette ki Selmeczi Gabriella.
Hűségpénz helyett folyamatos hitegetés és mellébeszélés
Medgyessy Péter azt is ígérte, hogy: "Azok az ápolást végző egészségügyi dolgozók, akik már legalább 4 éve ellátják munkakörüket 1 évi bruttó keresetüknek megfelelő "hűség jutalmat" kapnak. Ezt az összeget a 4 év során folyamatosan kapják meg a jogosultságot elérők" - emlékeztetett a politikus, majd hozzátette: ezt az összeget a négy év során folyamatos hitegetéssel és mellébeszéléssel helyettesítik. Legutóbb Kökény Mihály és Csehák Judit már azt mondta, hogy az igazságtalanságokat elkerülve inkább senkinek sem fizetik ki - legalább is 2004-ben - a hűségpénzt.
A népegészségügyi program az előző, illetve a mostani parlamentben hat-, illetve négypárti konszenzuson alapult, azaz mindegyik politikai párt ezzel egyetért - mondta a politikus, majd emlékeztetett Medgyessy Péter azon kijelentésére miszerint: "Korszerűsítjük és kiterjesztjük a megkezdett népegészségügyi programot, biztosítjuk a végrehajtáshoz szükséges pénzügyi fedezetet."
Ehhez képest az elmúlt két évben leállították a megkezdett népegészségügyi programot, és biztosítják a végrehajtáshoz szükséges pénzügyi fedezet folyamatos elvonását - mutatott rá Selmeczi Gabriella.
Medgyessy Péter azt is megígérte, megszervezik, hogy 4 év alatt negyedére csökkenjen a parlagfűvel borított terület. Ezzel szemben a valóság: megszervezik, hogy négy év alatt töredékére csökkenjen az allergiás betegek esélye a gyógyulásra. A központi költségvetésben csupán 200 millió forintot szán a kormány a parlagfű mentesítésre.
A többi ágazatot meghaladó mértékben növeljük az egészségügy költségvetési támogatását - ígérte Medygyessy Péter, miközben jól érzékelni, hogy atöbbi ágazatot meghaladó mértékben vágnak eret az egészségügy költségvetésén - jelentette ki a poltikus.
2003-ban 5 alkalommal emelkedtek a gyógyszerárak
Az Orbán-kormány három évre szóló megállapodást kötött a gyógyszergyártókkal, amelyben az állt, hogy a gyártók legfeljebb az infláció 70 százalékával emelik a TB által támogatott gyógyszerek árait, a nem támogatottak esetében pedig önmérsékletet tanúsítanak. Tény, hogy a szocialista kormány 2002 júniusában felrúgta ezt a megállapodást, és az azóta eltelt közel 2 év alatt nem kötött újat - mutatott rá Frajna Imre országgyűlési képviselő.
A poltikus elmondta: 2003-ban összesen 5 alkalommal emelkedtek a gyógyszerárak, a nem támogatott gyógyszerek körében az inflációt jóval meghaladó mértékben.
A gyógyszerárak további emelkedését hozta 2004. január 1-től az 5%-os gyógyszeráfa bevezetése, amit a szocialista miniszter ígérete ellenére nem vállaltak át a betegektől.
Tény az is, hogy a kormány 2004. januárjában több száz orvosság tb-támogatását csökkentette, ezzel növelve a betegek gyógyszerköltségeit. 2004 januárjában - a KSH adatai szerint - a lakossági gyógyszerterhek átlagosan 16 %-al emelkedtek - emlékeztetett Frajna Imre.
Tény, hogy ha a megállapodás érvényben lenne, a betegek gyógyszerköltségei mindössze 4-5 százalékkal emelkedhettek volna, szemben a mostani 16 százalékkal. Tény, hogy a kormány kétes eredménnyel kecsegtető hatósági árakkal próbálja helyettesíteni a megállapodást - jelentette ki a politikus.
Parazitareform szocialista módra
A kórházak helyzetével kapcsolatban Frajna Imre elmondta: a szocialisták elképzelése szerint a jövőben profit-orientált, haszonra törő szervezetek működtethetnék az egészségügyet, ezzel azonban az egészségügyi szolgáltatókat kizárnák az egészségügy szervezéséből.
Tény, hogy a pénzt nem adni, hanem kivenni akarják az egészségügyből - mutatott rá a poltikus.
A kórházak adósságállománya 2003-ban a konszolidációra szánt költségvetési összeg 10-szerese, 25-30 milliárd Ft volt, és ez az összeg azóta is növekszik.
2004-ben a megszorító intézkedések következtében egyszerre csökkennek a intézmények bevételei, és nőnek a kiadásai. Eközben Kökény Mihály egyetlen kormányrendelettel közel 30 milliárd Ft-ot vett el a kórházaktól.
A tervezettnél magasabb infláció, a közüzemi díjak drasztikus emelkedése, a gyógyszerek, vegyszerek, kötszerek áfája is az intézményeket terheli - mondta Frajna Imre.
A kórházak csődközelben vannak, működési költségeikre nem jut elegendő forrás - tette hozzá.
fideszfrakcio.hu
