Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tállai András: A kormányjavaslat nem oldja meg a benzináremelkedést

A kormány az üzemanyag jövedéki adócsökkentésére vonatkozó javaslata nem állítja meg a benzináremelkedést, és nem jelent valóságos árcsökkentést sem - mondta Tállai András (Fidesz) a Nap-kelte mai adásában.


Dátum: 2004-05-13 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23379
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:02:44.419412, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz húsz százalékkal csökkentené a benzin jövedéki adóját egy tegnap benyújtott javaslat szerint. A kormány viszont szerdai ülésén úgy döntött: csak az áremelésből adódó áfatöbblet-bevétel mértékével csökkentené a jövedéki adót. A kabinet szeretné, ha erről gyorsított eljárásban tárgyalna az országgyűlés, ehhez azonban a képviselők négyötödének szavazata szükséges. Tállai András (Fidesz) a Nap-kelte mai adásában elmondta: a Fidesz valószínűleg támogatja a sürgősségi eljárást, amennyiben ugyanígy érdemben foglalkoznak a Fidesz javaslatával is, mely - mint hangsúlyozta - valóságos üzemanyag-árcsökkenést jelent, de legalábbis megállítja a növekedést.

- A kabinet javaslata csupán azt jelenti, hogy a kormány nagyvonalúan lemond az üzemanyagár-emelkedésből adódó extraprofitról. Ha tíz vagy húsz forintos áremelés lesz, ennek egyötödéről, vagyis az áfa-bevételről mond le a kormány, s ezzel fog csökkenni a jövedéki adó mértéke. De az áremelés összegének négyötöd része - tíz forint esetében nyolc forint - ugyanúgy fogja terhelni a lakosságot, az autósokat - hangsúlyozta a volt pénzügyminisztériumi politikai államtitkár. - A kormányjavaslat jó szándékú, az állami költségvetés egyenlegét nem változtatja, de nem oldja meg a problémát. Ettől még mindig Magyarországon lesznek a legmagasabbak az üzemanyagárak a szomszédos országok viszonylatában - tette hozzá Tállai, aki szerint ezt a tendenciát meg kell tudni állítani. - Versenyképességünk az üzemanyagárak nagyságától is függ, hiszen ezek beépülnek minden szolgáltatás árába - emelte ki a frakcióvezető-helyettes.

- A Fidesz valószínűleg támogatja a kormányjavaslat sürgősségi tárgyalását, de akkor a kabinet is vegye figyelembe a mi javaslatainkat - mondta Tállai. - A Fidesz azt indítványozza, hogy ne csak az áfabevételről mondjon le a kormányzat, hanem addig, míg 35 dollár alá nem esik a nyersolaj hordónkénti ára, a teljes emelés összegével csökkentse a jövedéki adót. Így a jelenlegi tendencia megállítható - fűzte hozzá a politikus, aki emlékeztetett arra: 2000 októberében az Orbán-kormány megállapodást kötött a fuvarozókkal, hogy amíg a nyersolaj hordónkénti ára 25 dollár alá nem esik, nem növeli a jövedéki adó mértékét. Magyarországon két és fél évig nem volt jövedékiadó emelés e megállapodás következtében - tette hozzá.

Forrás: Ádám Kata, mno.hu

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek