Szlovákia már 2008-ban csatlakozhat az euróövezethez
Az euróövezethez a lehető leghamarabb csatlakozni kívánunk, és ez rögtön azután meg fog történni, hogy a maastrichti kritéiumokat teljesítjük - közölte Ivan Miklos szlovák pénzügyminiszter az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) párizsi tanácskozása alkalmából.
Dátum: 2004-05-13 15:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23380
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:02:44.712062, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szlovák vezetés abból indul ki, hogy a költségvetés hiánya legkorábban 2006-ra, legkésőbben 2007-re a nemzeti termék 3 százaléka alá süllyed. Ezután két évvel lehető válik az euró bevezetése. Miklos szerint ez a forgatókönyv annak függvénye, vajon a nyugdíjreform végrehajtásának költségeit a kalkulációkba be kell-e illeszteni, vagy sem. Az államháztartás hiányára vonatkozó valutauniós kötelezettséget Szlovákia már most teljesíti - jegyezte meg.
MTI - fideszfrakcio.hu