Bevonultak a sorkatonák, de sok a távolmaradó
A Magyar Honvédség kiképzőközpontjaiba összesen 2022-en vonultak be kedden és szerdán, hogy megkezdjék féléves sorkatonai szolgálatukat, 392-en viszont nem tettek eleget a behívóparancsnak - tájékoztatott a Honvédelmi Minisztérium csütörtökön.
Dátum: 2004-05-13 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23382
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:02:45.320920, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A sorkatonai szolgálattal kapcsolatban Juhász Ferenc honvédelmi miniszter a közelmúltban közölte: a szaktárca nem kívánja előre bejelenteni, hogy az önkéntes-hivatásos haderőre való áttérés következtében mikor lesz az utolsó bevonulás időpontja, de a kormány döntése értelmében 2005 nyarától már nem lesz szükség sorkatonákra.
A szaktárca Hadműveleti és Kiképzési Csoportfőnökségének közleménye szerint a most bevonult fiatalok a kéthónapos alapkiképzés után a szárazföldi csapatokhoz kerülnek.
Az újoncok közül 392-en nem jelentek meg a behívóparancsban feltüntetett időpontig. Az igazolatlanul távolmaradókkal szemben szabálysértési eljárást kezdeményeznek.
A távolmaradók száma a januári bevonulásnál is hasonló nagyságrendű volt, sőt már tavaly ősszel is, ezért a honvédség eleve több behívóparancsot küldött ki, hogy meglegyen a szükséges sorkatonai létszám.
A tájékoztatás szerint a behívóparancsnak igazoltan 351-en nem tettek eleget. A bevonulási helyekről hazabocsátottak 239 fiatalt, akik polgári szolgálatot szeretnének vállalni. Egészségi okokból 163-an, tanulmányi ok miatt 22-en, szociális indokkal pedig 137-en térhettek haza.
A közlemény szerint a fiatalok nagy többsége nőtlen, 3 százalékuk házas és zömmel gyermektelen, míg 1 százalékuk nős és egygyermekes.
Az újoncok bevonulási segélyt kaptak, amelynek összege egyedülálló sorköteles esetében a kötelező minimálbér 60 százaléka, azaz 31.800 forint, az eltartásra jogosult gyermekeseknél pedig a minimálbér teljes összege, azaz 53 ezer forint.
MTI - fideszfrakcio.hu