Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Befejeződött a kisközösségi televíziók fesztiválja

Káldy László kisbaboti egyéni filmes, Rózsi, Rózsi mi bajod? című filmje kapta a Kollányi Ágoston filmrendező emlékére Lakitelken megrendezett Kisközösségi Televíziók V. Szemléjének 500 ezer forintos fődíját.


Dátum: 2004-05-13 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23385
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:02:46.231592, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sára Sándor, a zsűri elnöke a filmszemlét értékelve elmondta, a filmek közül kiemelkedett a Győr-Moson-Sopron megyei Káldy László filmje, mert gazdaságosan és célratörően, felesleges kitérők nélkül, nagyon filmszerű eszközökkel alapvetően mondott el fontos dolgokat emberi kapcsolatokról, a falu életéről.

"Egy jó gondolat, és egy egyszerű és pontos kivitelezés is jó filmet eredményez" - mondta a Kossuth-díjas filmrendező.

A kiírás szerint a filmszemlére az országból és a határokon túlról - krónika, korkép, művelődés és fikciós műsorok kategóriába - nevezhettek magyar nyelvű kisközösségek, falvak, kisvárosok televíziói és magánszemélyek.

"A kisközösségi televíziók alkotói kötelességüket teljesítik akkor, amikor szülőföldjük eseményeiről adnak hírt" - hangsúlyozta az MTI-nek nyilatkozva Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, a tehetségkutató szemle kezdeményezője. Az MDF alelnöke hozzátette, növekedőben van az alkotóközösségek száma, amelyeknek nehéz munkáját segíteni kell.

A Lakitelki Népfőiskola, a Szent István Egyetem és a Dunaversitas Egyesület közreműködésével megvalósult háromnapos filmszemlére hat országból kétszáz film érkezett, a versenyprogramba negyven munka került.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek