Juhász Szakértő Ferenc bevásárolt: életveszélyesek a 220 millióért vett ejtőernyők
Selejtes ejtőernyőket vásárolt a honvédelmi tárca 220 millió forintért - értesült a HavariaPress. Tavaly májusban egyetlen nap alatt nyolc darab ejtőernyő szakadt szét próbaugrás közben azok közül, amelyeket hetekkel korábban vásárolt a Magyar Honvédség egy német cégtől, közbeszerzési eljárás keretében.
Dátum: 2004-05-13 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23388
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:02:47.192593, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ejtőernyők minden esetben közel azonos jellegű szakadást szenvedtek, így a biztonságos földet érés csak a mentőernyők segítségével volt megoldható. Azt egyelőre nem tudni, hogy a sérülések a nagy nyílási terhelés miatt konstrukciós hiba folytán, vagy a kupola anyagának gyenge szakítószilárdsága miatt keletkeztek-e.
A 870 ezer eurós tenderen mindössze a nyertesként kikiáltott német cég indult, amely ezért az összegért 180 darab ernyőt szállított le a Honvédség részére. A korszerűnek nem mondható ejtőernyőket a 70-es években fejlesztették ki, és az NDK-ban gyártották a Varsói Szerződés tagállamai számára. Ezekből az átvétel során hatvanhetet próbáltak ki, ám mintegy 12 százalékuk hibásnak bizonyult. Az ejtőernyőtípus légialkalmassági vizsgálatát az eset után azonnal leállították, és az összes 2003-as beszerzésű ernyő használatát megtiltották. A hírügynökség értesülései szerint az ügyben az egri felderítő zászlóalj parancsnoka kezdeményezett vizsgálatot. Az eset kapcsán a hírügynökség szerette volna megkérdezni a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályát is, ám ott csak későbbre ígértek választ.
HavariaPress - fideszfrakcio.hu