Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Muzulmánok Nigériában megöltek több mint 500 keresztényt

Megöltek az észak-nigériai Kano városában mintegy 500-600, többségükben keresztény embert az elmúlt két nap véres zavargásai során. A helyi keresztény közösség vezetőinek csütörtöki közlése szerint fegyveres muzulmánok voltak az elkövetők.


Dátum: 2004-05-13 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23389
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:02:47.552414, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Saidu Dogo, a CAN nigériai keresztény egyesület főtitkára szerint több mint 10 ezren menekültek el a vérengzés elől. Felszólította hittestvéreit, hogy tartózkodjanak a bosszútól. Dogo adatait egyelőre sem a rendőrség, sem pedig a vöröskereszt vagy a kórházak nem erősítették meg.

Kano szövetségi állam rendőrfőnöke szerint 30 ember halt meg és 40 sebesült meg az elmúlt két napon. Mint közölte, Kanóban ismét nyugalom van, a biztonsági erők visszanyerték az ellenőrzést a térség felett.

A vöröskereszt - mint mondta - a zűrzavaros állapotok miatt még nem tudott megszemlélni minden halottat, de a hullaház megtelt. Legalább öt holttestet már nem is tudtak elhelyezni ott.

Nem engedtek be a kanói kórházba több hozzátartozót, akik rokonaik után kutattak. Egyesek attól tartanak, hogy a halottakat azért nem fogják kiadni a családtagoknak, mert némelyikük rendőrök lövedékeitől vesztette életét. Abdul Ganiju Dawodu rendőrfőnök szerdán adott tűzparancsot azzal a céllal, hogy a hatóságok visszaszerezzék az ellenőrzést a térségben.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek