Átszervezik az FBI-t
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) átszervezésének tervét ismertette szerdán Washingtonban Robert Mueller igazgató, elismerve, hogy az FBI súlyos baklövéseket követett el a New York és Washington elleni, 2001. szeptember 11-i terrortámadások előtt.
Dátum: 2002-05-30 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2230
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:37.466306, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az átszervezés nyomán e fontos központi állami szerv, amely eddig a hagyományos bűnözés elleni harcra összpontosított, ezentúl azt fogja legfontosabb feladatának tekinteni, hogy megvédje az országot a lehetséges terrortámadásoktól - közölte washingtoni sajtóértekezletén az FBI-igazgató.
A reform jegyében most átirányítanak a terrorizmusellenes harc mezejére több száz FBI-ügynököt, aki eddig a kábítószer-kereskedelem, illetve az úgynevezett "fehérgalléros bűnözők" ellen küzdött.
Mueller összesen tíz kiemelt feladatot sorolt fel. A terrortámadások megelőzése után második helyen a kémelhárító tevékenységet nevezte meg, a harmadikon pedig az ország informatikai rendszerének védelmét a lehetséges számítógépes támadások ellen.
Az utóbbi időben sok bírálat és vád érte az FBI-t, amiért a szeptember 11-i terrortámadások előtt elengedett a füle mellett vagy legalábbis nem vett elég komolyan bizonyos fontos értesüléseket, amelyek a készülő merényletekre utaltak. Mueller elismerte, hogy alapjában véve jogosak a bírálatok, bár szerinte a bírálók felnagyították az FBI hibáit.
Az átalakítás fontos szervezeti vonatkozása, hogy az FBI a jövőben jobban megosztja információit más biztonsági szolgálatokkal, s szorosabbá teszi a kapcsolatot saját washingtoni központja és területi szervei között. Létrehoz továbbá saját kebelén belül egy hírszerzési hivatalt, amelynek élére a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egyik szakembere kerül. Tagjai között lesz 25 tapasztalt CIA-elemző is.
Lesz végül az átalakításnak egy fontos technikai oldala is: korszerűsítik az FBI egész informatikai rendszerét - jelentette az AFP.
S hogy mekkora szükség van a szervezeti és technikai megújulásra, azt mi sem példázza szemléletesebben, mint néhány dokumentum, amelyet az FBI egy törvényszéki döntés nyomán kénytelen volt szerdán nyilvánosságra hozni. Ezekből kiderült, hogy a Szövetségi Nyomozó Irodának - szintén bírói döntésre - meg kellett semmisítenie 2000 márciusában egy sor fontos hírszerzési értesülést, amelyet Oszama bin Ladenről gyűjtött be.
Mindezt azért, mert az elektronikus levelezések megfigyelésére létrehozott rendszere nemcsak olyan személyek e-mail üzeneteit szerezte meg, akiknek megfigyelésére az FBI bírói engedélyt kapott, hanem számos olyan személyét is, akikre nézve semmilyen engedélye nem volt.