Diszkriminációt tűrt el az Oktatási Minisztérium
A tanulók megkülönböztetésére deklaráltan érzékeny Oktatási Minisztérium két éven keresztül nem reagált egy nyíregyházi pedagógus bejelentésére, amely a diákok hátrányos megkülönböztetésére hívta fel a figyelmet.
Dátum: 2004-05-14 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23413
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:02:55.037602, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Igaz, a diákokat nem származásuk, hanem képességeinek az Egyesült Államokban is divatos, úgynevezett "kompetencia alapú" felmérése alapján ültették le az osztályteremben.
Mint arról az Info Rádió is beszámolt, a két éve fennálló gyakorlat miatt most az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordult egy nyíregyházi pedagógus. Tar Ferenc az Info Rádiónak elmondta: hátrányos megkülönböztetés éri a diákokat az Oktatási Minisztérium által szervezett kompetencia-mérés során. A történelem-földrajz szakos tanár elmondta: alapvető emberi jogokat sért, hogy a tanulókat képességeik alapján ültetik le az iskolákban tudásszintjük felmérésekor.
Tar Ferenc hozzátette: tavaly és tavalyelőtt is jelezte a megkülönböztetés helytelenségét, de mivel nem érkezett reagálás, az emberi jogok biztosához fordul. A pedagógus hangsúlyozta: magánemberként tette meg kifogását, s ezért nem kívánja közzétenni, melyik nyíregyházi iskolában tanít.
Az Oktatási Minisztérium elismerte a felmerült kifogások jogosságát, s elrendelte, hogy a hétfői kompetencia-méréskor a diákokat az osztályban szokásos rend szerint ültessék.
mno.hu - fideszfrakcio.hu