Apáról fiúra: a szocialistáknál családon belül maradnak az EU-pénzek
A Fidesz megdöbbent azon a lapértesülésen, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök és Baráth Etele államtitkár fiainak közös cége "az európai uniós pénzek körül bábáskodik" - mondta Répássy Róbert (Fidesz) pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-05-14 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23421
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:02:57.639336, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A probléma az,hogy Medgyessy Péter miniszterelnök és Baráth Etele, a Nemzeti Fejlesztési Hivatalt felügyelő politikai államtitkár "hivataluknál fogva az európai uniós támogatásokkal kapcsolatban tevékenykednek".
Répássy Róbert a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent cikk
kapcsán mondta ezt, amely szerint Medgyessy Gergely és Baráth
Gergely közös cége jelentős méretű hazai cégek érdekeit képviseli az Európai Unióban.
- Azt szeretnék megkérdezni a miniszterelnök úrtól és Baráth Etele államtitkártól, hogy igaz-e ez a hír, amely szerint gyermekeik közös cégben az európai uniós pénzek körül bábáskodnak? Azt szeretnék megkérdezni, hogy nem érzik-e összeférhetetlennek a miniszterelnöki, illetve az államtitkári hivatallal azt, hogy gyermekeik ilyen munkán dolgoznak?" - tette fel a kérdést az ellenzéki képvsielő.
Hozzáfűzte: azt is szeretnék tudni, hogy nem érzi-e úgy a két politikus, hogy Magyarország európai uniós megítélését ronthatja az, hogy hozzátartozóik az uniós pénzek elnyerésében érdekeltek.
Répássy Róbert elmondta: kérdéseiket azért teszik fel, mert egyre több olyan személyről tud a közvélemény, akik az MSZP politikusainak hozzátartozói, és az európai uniós pénzek lehívása körül bábáskodnak, mint Gyurcsány Ferenc miniszter felesége, Dobrev Klára is.
fideszfrakcio.hu