Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A gátépítő ígéretei

Medgyessy Péter még mint bankár, másodállásban az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként azt ígérte, hogy kormánya "2004-ben befejezi a Tisza és mellékfolyói teljes körű árvízvédelmi rendszerének, valamint a Duna-Tisza köze kiszáradását gátló hálózat megépítését, zöld folyosó létrehozását". A hozzáértők már akkor is mosolyogtak, gyanakodtak, hogy a miniszterelnök-jelölt vagy nem tudta, hogy mit beszél, vagy a kampánystáb felkészítésében nem csak az azóta elhíresült Ron Werber, de a régtől híres Háry János késői utóda is intenzív munkát végezhetett - mondta Borkó Károly csütörtöki sajtótájékoztatóján, Nyíregyházán.


Dátum: 2004-05-14 16:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23424
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:02:58.638542, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Míg a Felső-Tisza gátépítési munkáira szánt költségvetési összeg 2002-ben 3,8 milliárd forintot tett ki, addig 2004-ben már csak 2,3 milliárd áll rendelkezésre erre a célra - hívta fel a figyelmet Borkó Károly. A képviselő elmondta, hogy a sürgősen elvégzendő töltésfejlesztések 2003-as árszintem több mint 45 milliárd forint költségigénnyel bírnak. Ehhez képest a 2004-es költségvetésben a Felső - Tisza árvízvédelmi fejlesztéseire a Vásárhelyi-tervre szánt eredetileg 8, mára már csak 7,1 milliárd forint - amelyet nyilvánvalóan csak kisebb részben fognak itt felhasználni - sem éri el a szükséges források negyedét. Borkó Károly kijelentette, hogy ez semmi módon nem nevezhető még időarányos teljesítéseknek sem.

Üdvözöljük, a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése immár mint törvénytervezet az Országgyűlés előtt van. Egyben nehezményezzük, hogy csak mostanra értünk idáig, hiszen a terv a kormányváltás idején gyakorlatilag készen volt, társadalmi vitája zajlott - mondta a képviselő.

A Fidesz ugyanakkor szükségesnek tartja, hogy a polgári kormány által elindított Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program célterületébe az egész Bereget, illetve Szatmárt is vegyék bele - tette hozzá. A képviselő szorgalmazta egy olyan komplex térségfejlesztési program készítését - a szükséges források biztosításával -, amely az adottságokhoz igazodva tisztes jövedelmet és megélhetést biztosít a térségben élők számára. Mint mondta, szeretnénk, ha a sokat emlegetett "jóléti rendszerváltás" végre itt is éreztetné hatásait, még mielőtt teljesen kimúlik.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek