Leállították az országismertető kiadvány terjesztését
Az Európai Parlament információs hivatala felfüggesztette a Magyarországról szóló, téves információkat közlő kiadvány terjesztését, és új országismertető kiadását készítik elő - közölte Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője az MTI-vel pénteken.
Dátum: 2004-05-14 18:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23425
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:02:58.953008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus elmondta, hogy néhány héttel ezelőtt levelet intézett az információs osztályhoz, amelyet az Európai Parlament több magyar képviselője is aláírt, és amelyben a kiadvány terjesztésének felfüggesztését kérték arra hivatkozva, hogy komoly tárgyi tévedéseket tartalmaz, és sérti a magyar nemzeti érzékenységet.
A régi és új EU-országok történelmét és kultúráját bemutató, az Európai Parlamentben működő belga delegáció által készített sorozat részeként megjelent kiadvány vihart kavart a magyar közéletben: Áder János, a Fidesz frakcióvezetője március 15-i beszédében például úgy fogalmazott, hogy "magyar kormányhivatalok segítségével nemrégiben olyan négynyelvű uniós brosúra készült hazánk történelméről, amelyben szó sem esik 1848-ról, sem a honfoglalásról, sem az Aranybulláról". Bőven jut hely benne azonban olyan "bornírtságok taglalásának", mint hogy Trianon Magyarország bűne, vagy hogy Magyarország a náci Németország leghűségesebb csatlósa volt - mondta, hozzátéve: "ha nem tudnánk, talán el sem hinnénk, hogy ilyesmi 2004-ben megtörténhet". Szájer József egy korábbi brüsszeli sajtótájékoztatóján már kifogásolta, hogy a kiadványban sem a honfoglalásról, sem Mohácsról, sem 1848-ról nem esik szó, s "meglehetősen fércmunka".
MTI - fideszfrakcio.hu