Magyar Bálint díjat emel: az egyetemisták meg dolgozzanak portásként, őrző-védőként, takarítóként vagy bárhol
Szolnokon a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konfereciája fórumán felszólalók többsége méltatlannak és indokolatlannak nevezte a kollégiumi költségek tervezett emelését. Magyar Bálint miniszter azt javasolta, hogy a diákok vállaljanak heti 10-15 órás különmunkát. Mint mondta, erre több lehetőség kínálkozna az egyetemeken és a főiskolákon, például a könyvtárakban, őrzés-védelemben, portaszolgálatban, takarításban vagy bárhol.
Dátum: 2004-05-14 18:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23429
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:00.238908, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magyar Bálint elmondta, ha a hallgatói önkormányzat is jóváhagyta, akkor a kollégiumi plusz szolgáltatásokért további összegeket kell fizetni. Részletesen ismertette, hogy jelenleg a kollégiumi alapdíjak az évi hallgatói, 91 ezer forintos norma öt százaléka, azaz havi 4.450 forint. Az Oktatatási Minisztérium hamarosan a kormány elé kerülő javaslata szerint ez az alapdíj szeptembertől a normatíva 7-12 százaléka lenne a komfortfokozattól függően. Az emelt összegű kollégiumi díj részben fedezné azoknak a többlet szolgáltatásoknak az árát is, amelyekért eddig külön kellett még fizetni.
Magyar Bálint arról is tájékoztatta a fórum résztvevőit, hogy 2006 végéig tízezer új kollégiumi férőhely létrehozását tervezik, 30 milliárd forint értékben, magántőke bevonásával. Az eddig beérkezet ajánlatok szerint a vállalkozásként üzemeltetett új szálláshelyekért 35-40 ezer forintot kellene fizetni a diákoknak. Ebből az összegből 15 ezer forintot átvállalna az állam, az egyetemek további 10-12 ezer forinttal csökkentenék a hallgatók terheit.
Heves szópárbajt eredményezett az egyik hallgató felvetése, miszerint elsősorban a magyar diákokat kellene jobban támogatni szociális helyzetüktől függően, nem pedig a gazdag külföldi diákokat kiszolgálni első osztályú szinten. A miniszter válaszában az uniós tagságunkkal járó kötelezettségeinkkel ellentétesnek minősítette a külföldiek esetleges távol tartását hazánk felsőoktatási intézményeitől. A felszólalók többsége - Magyar Bálint többszöri indoklása ellenére is - méltatlannak és indokolatlannak nevezte a kollégiumi díjak tervezett emelését.
Újabb indulatokat váltott ki a miniszter azon javasolta, miszerint a diákok vállaljanak heti 10-15 órás különmunkát. Erre több lehetőség kínálkozna az egyetemeken és a főiskolákon, például a könyvtárakban, őrzés-védelemben, portaszolgálatban, takarításban, vagy bárhol.
A HÖOK elnöke, Barthel-Rúzsa Zsolt a fórum zárásaként elmondta, hogy a konferencia résztvevői és a felsőoktatási intézmények hallgatói önkormányzatai napokon belül megfogalmazzák a kollégiumi díj emelését ellenző véleményüket, a munkavállalásukat akadályozó előírásokkal, valamint a tervezett oktatási törvénnyel kapcsolatos kifogásaikat.
MTI - fideszfrakcio.hu