Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vádalkut köt az Abu Graib börtönbotrány egyik vádlottja

Vádalkut köt a bagdadi Abu Graib börtönben elkövetett visszaélések egyik gyanúsítottja, Jeremy Sivits katonai rendőr, aki írásos nyilatkozatban részletesen beszámol a foglyok a megalázásáról és tagadja, hogy felettesei tudtak volna a visszaélésekről.


Dátum: 2004-05-14 18:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23430
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:00.587965, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A The Washington Post pénteki cikke szerint Sivits két januári keltezésű írásos nyilatkozatát a hat másik gyanúsított egyikének az ügyvédje adta át a sajtónak. Jeremy Sivits az enyhébb büntetés fejében együttműködik a hatóságokkal. Írásos nyilatkozatában konkrét eseteket részletez: Ivan Frederick törzsőrmester két foglyot egymást ütlegelésére kényszerített, máskor önkielégítésre utasította a meztelen foglyokat, azt is megmutatva nekik, hogyan kell helyesen csinálni. Charles Graner katonai rendőr homokzsákot tett egy őrizetes fejére, majd ököllel akkorát ütött a halántékára, hogy eszméletét vesztette. Davis őrmester szeretett rálépni a foglyok kéz- vagy lábujjaira, amíg sikítani nem kezdtek fájdalmukban. A katonai rendőrök nevetgéltek, tréfálkoztak és élvezték, amit a foglyokkal tesznek. A 24 éves Sivits saját szerepéről annyit ismer el, hogy fényképeket készített a visszaélésekről, amelyeket azonban nem jelentett feletteseinek, mert nem akarta elveszíteni a többi tartalékos katonai rendőr barátságát. Szavai szerint volt, amikor nevetett azon, amit a többiek csináltak, s volt, amikor undorodott tőle.

Sivits másik nyilatkozatában azt hangsúlyozza, hogy a visszaélések nem történhettek volna meg, ha magasabb rangú katonák is jelen lettek volna köztük. "Feletteseink nem tűrték volna ezeket a cselekedeteket, és lett volna ne mulass, ha látják, mi történik" - írta. A 24 éves pennsylvaniai tartalékos katonai bírósági tárgyalása szerdán kezdődik.

Jeremy Sivits hat társa közül ötre vallott terhelően. A többiek ügyvédjei a vádalku miatt kétségesnek nevezték vallomása értékét, hiszen nyilvánvaló, hogy a saját bőrét menti. Sivits-cel ellentétben a többi vádlott azzal védekezik, hogy utasításra cselekedtek és ártatlannak vallották magukat. A hét gyanúsítottból eddig négyről határoztak úgy az illetékesek, hogy katonai bíróság elé állítják.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek