Széchenyi Terv: elnyert támogatásokat tartott vissza a GKM
Hét pályázó nem részesült a Széchenyi Terv támogatásából, noha a tendert megnyerték. Csillag István gazdasági miniszter ezzel az eljárással 1,9 milliárd forintot spórolt meg.
Dátum: 2004-05-15 11:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23438
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:02.985843, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csaknem kétmilliárd forintot tartott vissza a Csillag István SZDSZ-es miniszter által vezetett Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) hét, korábban nyertesnek kikiáltott Széchenyi Terves pályázótól.
Az indok az volt, hogy a pályázó cégek nem tartották be a határidőket. Ezzel szemben a pályázók azt mondták érdeklődésünkre, hogy nem az ő hanyagságuk miatt, hanem a bonyolult és hosszadalmas hitelkérelem-bírálati eljárás miatt szenvedtek késedelmet.
A hét nyertes között van a Rác Nosztalgia Kft. is, amelynek ügyvezető igazgatója, Bornemisza Miklós a Magyar Nemzet érdeklődésére részletesen kifejtette azt a bürokratikus eljárást, amely miatt "kicsúsztak" a határidőből. Az ügyvezető szavaiból kiderült, hogy elsősorban maga a szakminiszter, Csillag István késlekedett azáltal, hogy tavaly július helyett csak szeptemberben tette közzé a győztes pályázók listáját. Ennek nyomán a nyerteseknek alig két hónapjuk maradt arra, hogy a társfinanszírozáshoz szükséges hiteleljárásokat lefolytassák. Bornemisza Miklós szerint ez irreálisan rövid idő a hasonlóan bonyolult hiteleljárások végigvitelére.
Forrás: Magyar Nemzet
fideszfrakcio.hu