Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A megváltás szentsége

Készül a Redemptionis Sacramentum (A megváltás szentsége) című vatikáni irat fordítása, így a dokumentum hamarosan magyar nyelven is hozzáférhető lesz - tudatta meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.


Dátum: 2004-05-15 15:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23445
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:05.139253, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Veres András püspök elmondta: az MKPK június 1-jén kezdődő háromnapos nyári ülésén minden bizonnyal beszámoló hangzik el a nemrégiben közzé tett szentszéki dokumentum tartalmáról. A mintegy hetven oldalas, április 23-án nyilvánosságot kapott "útmutatásban" az Apostoli Szentszék egyértelműen elutasította az olyan, "jószándékú ökumenikus kezdeményezéseket", mint a katolikus és protestáns felekezetűek közös áldozása. Az irat figyelmeztet arra is, hogy a vasárnapi szentmisét nem lehet pusztán közös imaösszejövetellel vagy igehirdetéssel helyettesíteni. A Vatikán egyúttal megerősítette azt az előírást, hogy az áldozáshoz használt kenyér (ostya) csak kovásztalan, tiszta búzalisztből készült és friss lehet, a bort pedig nem szabad alkoholmentes szőlőlével, más gyümölcsből készült borral helyettesíteni, sem más anyagokkal keverni.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek