Várhegyi Attila: Görgey becsapta a kulturális bizottságot
Várhegyi Attila szerint Görgey Gábor miniszter becsapta az Országgyűlés kulturális bizottságát és a kulturális közvéleményt azzal, hogy nem írt ki pályázatot a Nemzeti Színház igazgatói tisztségére.
Dátum: 2002-05-31 10:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2234
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:38.647868, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz kulturális kabinetjének vezetője azután nyilatkozott erről, hogy a nemzeti kulturális örökség minisztere csütörtökön rendkívüli sajtótájékoztatón bejelentette: Huszti Péter Kossuth-díjas színművészt, rendezőt nevezte ki a Nemzeti Színház új igazgatójának.
- Görgey Gábor miniszteri kinevezésén még meg sem száradt a tinta, máris becsapta a parlament kulturális bizottságát és a kulturális közvéleményt - fogalmazott Várhegyi Attila.
Szavai szerint Görgey Gábor május 22-én, miniszterjelölti meghallgatásán - az MSZP választási ígéreteivel egybehangzóan - még azt jelentette ki, hogy saját személyes meggyőződése ellenére pályázatot ír ki a Nemzeti Színház igazgatói posztjára.
Várhegyi Attila kiemelte: a miniszter egy hét alatt megváltoztatta álláspontját, s jóllehet Görgey Gábor vállalja a felelősséget az általa kiválasztott személyért, a kimondott szó mégis kötelezi.
A Fidesz kulturális kabinetjének vezetője közölte: elvárják a jövőben, hogy a miniszter mondja meg az igazat a feltett kérdésekre, s legyen következetes.
A nemzeti kulturális örökség minisztere csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a tárca vezetőjeként ő a Nemzeti Színház Rt. tulajdonosa, ezért joga volt pályázat kiírása nélkül kinevezni a teátrum igazgatóját, aki egyben az rt. vezérigazgatója. Görgey Gábor kijelentette: vállalja azt a szokatlan döntést, hogy megkerülte a pályázatot, vállalja, hogy a szakma egy részének ellenérzése miatt is egy kicsit talán népszerűtlen lesz, de nem akarta, hogy fél év kárba vesszen.