Tűzvész Szibériában
Hét ember vesztette életét szombatig a Nyugat-Szibériában tomboló erődtüzek következtében. A Moszkvától mintegy 2000 kilométerre keletre fekvő Kurgan térségében a lángok gyorsan terjednek a 30 Celsius-fok feletti hőmérséklet és a az erős szél közepette - közölte az orosz polgári védelem.
Dátum: 2004-05-15 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23451
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:06.977952, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy árvaházból sikerült mind a 140 gyereket idejében biztonságba helyezni, mielőtt az épület elégett volna. Szergej Sojgu védelmi ügyekben, a rendkívüli helyzetek megoldásában és az elemi csapások következményeinek felszámolásában illetékes orosz miniszter szombaton reggel a katasztrófasújtott területre repült. Eddig csaknem 400 lakóház lett a lángok martaléka. A tűzoltók és a polgári védelem emberei azon fáradoznak, hogy megfékezzék a mintegy 40 négyzetkilométernyi területen tomboló lángokat.
MTI - fideszfrakcio.hu