Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Őrizetes Nobel-díjas

Őrizetbe vették Wole Soyinka Nobel-díjas nigériai írót szombaton egy lagosi kormányellenes tüntetésen. A 70 éves íróval együtt több tucat más tüntetőt is előállítottak. Az emberi jogi és más civil szervezetek által szervezett tiltakozó megmozdulás résztvevői Olusegun Obasanjo államelnök lemondását követelték.


Dátum: 2004-05-15 16:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23452
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:07.291806, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendőrség könnygáz bevetésével oszlatta szét a körülbelül félezres tüntetést. A rendőrség illetékese megerősítette Soyinka őrizetbe vételét, de közölte, hogy egy órával előállítása után vádemelés nélkül szabadon engedték az írót. Soyinka, aki 1986-ban kapott irodalmi Nobel-díjat, azzal vádolja Obasanjót, hogy anarchiába vezette Nigériát. A hatóságok a hónap elején a nyilvános gyülekezések tilalmát rendelték el az országban. Ezzel reagáltak azokra a hírekre, hogy a katonaságon belül összesküvés folyik az 1999-ben demokratikusan megválasztott Obasanjo ellen, aki korábban maga is a katonai uralom emberei közé tartozott. Az 1980-as években, Ibrahim Babangida tábornok kormányzata idején Woke Soyinka egy ideig a nigériai közlekedésbiztonsági hatóság főnöke volt. A Nobel-bizottság a díj odaítélésekor minden idők egyik legköltőibb angol nyelvű dramaturgjaként méltatta. Több mint húsz színdarabot írt, és számos regénye, valamint verseskötete jelent meg. Politikai megnyilvánulásaiért Nigériában többször hónapokra bebörtönözték.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek