Kövér László: Az európai választás Magyarországról és a jövőnkről szól
Kövér László szerint amennyiben az EP-választáson három-négy mandátum különbség alakul ki a két párt között a Fidesz javára, akkor elképzelhető, hogy az MSZP "kénytelen megválni a kormányzás terhétől, amivel szemlátomást most sem tud mit kezdeni"; a politikus erről a köröstarcsai polgári majálison beszélt szombaton.
Dátum: 2004-05-16 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23457
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:08.843690, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Minden perc, amit a szocialisták kormányon töltenek, ennek az országnak egy tragédia, elveszett lehetőség és ténylegesen okozott kár (...), ha lehet rövidítsük le ezt az időt, ez a jelentősége június 13-nak és talán ez segít azoknak a meggyőzésében is, akik egyébként az EU ellen vannak. Ez a választás Magyarországról szól, a mi jövőnkről, a következő két évről és az azt követőekről - mondta a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség választmányi elnöke. Kövér László elmondta: a felmérések alapján 50 százalékra tehető a Fidesz szimpatizánsainak aránya. Amennyiben a választáson résztvevők között is sikerül ezt az arányt megőrizni, azzal már elégedett lenne - tette hozzá. A nemzeti petícióra összegyűjtött több mint egymillió aláírással kapcsolatban, Orbán Viktor két évvel korábban tett felhívására utalt a politikus. "Mindenki vigyen magával egy embert azok közül, akik nem írták alá a petíciót, ezzel fölényes győzelmet aratna a Fidesz" - mondta.
MTI - fideszfrakcio.hu