Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MDF a kormány első négy napjáról

Boros Imre szerint, az MSZP-SZDSZ kormány által hangoztatottakkal ellentétben, nem üres az államkassza, hanem a polgári kormány időarányosan több feladatot végzett el. Erről az MDF országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján beszélt Budapesten.


Dátum: 2002-05-31 13:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2235
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:38.958456, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A volt PHARE-ügyekért felelős miniszter példaként említette az éves pályázati ügyeket, amelyek tekintetében "előbbre tartunk, mint a naptár".

Boros Imre szerint az MSZP-SZDSZ kormány az üres kassza elméletével a 100 napot követő lelki felkészítést szolgálja, mert szerinte karácsonyi csomagként gázáremelésre, a benzin jövedéki adójának becsúsztatására lehet számítani.

A politikus közölte, hogy az MSZP-SZDSZ adminisztráció által hirdetett olcsó állam ideája téves, mert szerinte az államigazgatás költségei mind személyi, mind dologi oldalon ugrásszerűen meg fognak növekedni. - Hatékony és nem olcsó államról kell gondoskodni, mert csak hatékony államszervezettel lehet az évi 750-800 milliárd forint értékű EU- pénzt behozni az országba - mondta. Hozzátette: a minisztériumok megszüntetése, összevonása és új minisztériumok létrehozása eleve többletköltséggel jár.

Megjegyezte, hogy a "miniszterelnöki otthon" biztonsági berendezéseinek költségeiből sok család építkezését lehetne fedezni. Boros Imre szerint az új kormány azt hangoztatta, hogy visszaállítja a törvényességet, ezzel szemben - megfogalmazása szerint - a miniszterelnököt hozzák méltatlan helyzetbe azzal, hogy személyes biztonsága érdekében megkerülik a közbeszerzési törvényt.

A politikus szóvá tette azt is, hogy, a jogszabályoknak nem megfelelően nevezték ki az ÁPV Rt. vezetőit, és "törvénysértő, amit az MFB-ben csináltak." - A megítélt támogatások kifizetésének leállításával pedig szerződésszegést követnek el, amelynek polgári jogi következményei lehetnek - mondta Boros Imre.

Kapcsolódó elemek