Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szájer József: Az unió lehetőség a magyar nemzet újraegyesítésére

Az európai parlamenti választáson lehetőség nyílik arra, hogy figyelmeztessük a kormányt: rossz irányba halad - jelentette ki Szájer József szombaton Sümegen.


Dátum: 2004-05-16 11:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23458
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:09.147793, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ez a választási lehetőség megágyazhat annak, hogy a polgári erők majd megfelelő időben ismét visszakerüljenek a kormányrúdhoz, s Magyarország ismét megfelelő irányítás alá kerüljön" - mondta a Fidesz országgyűlési képviselője a Történelem, Fő utca elnevezésű rendezvényen. Szájer József kiemelte: amilyen sikeres a kormány a lobbizásban, a nemzeti érdekek képviseletében, annyit tud az ország elérni az Európai Unióban. A Fideszes politikus elmondta: jelenleg olyan kormánya van az országnak, amely "nem tud világos gazdaságpolitikát folytatni, nincs világos iránya annak, amit tesz". Szájer József hangsúlyozta: vissza kell állítani azokat az intézkedéseket - lakástámogatási rendszer, a gazdák segítése -, amelyeket a jelenlegi kormány felszámolt, illetve a kormánynak teljesítenie kellene a nemzeti petícióban foglaltakat. Véleménye szerint, ha ezt a kormány nem teszi meg, akkor "nem méltó arra, hogy az országot vezesse, s elveszítette a legitimitását". Végül Szájer József azt hangsúlyozta, hogy az Európai Unió a sok kihívása mellett "egy pozitívumot mindenképpen tartalmaz, ez pedig a magyar nemzet újraegyesítésének a lehetősége".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek