Sztárparádé a Cannes-i Filmfesztiválon
Bár a szabadfoglalkozású művészek tüntetése és összecsapásuk a rendőrséggel feszültté tette a légkört az 57. Cannes-i Filmfesztiválon, ez sem zavarhatta meg a szombat esti sztárparádét, amelynek a hollywoodi csillagok voltak a főszereplői.
Dátum: 2004-05-16 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23465
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:11.398207, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Shrek 2 című amerikai versenyfilm premierjére a legújabb várható tengerentúli animációs bombasiker szinte valamennyi "hangja" személyesen is megjelent, köztük Julie Andrews, az egykori felejthetetlen "Mary Poppins", a "címszereplő" Mike Myers, Cameron Diaz, Eddie Murphy és Antonio Banderas, akit természetesen most is elkísért felesége, Melanie Griffith. A fesztiválpalota előtt százszámra osztogatták Shrek szörnyfüleit az egybegyűlteknek. Az amerikai delegáció erre a bemutatóra időzítette pavilonjának felavatását a fesztivál Nemzetközi Falujában. Az avató ünnepséget pedig nem más celebrálta, mint Jim Caviezel, Mel Gibson: A passió című filmjének Jézusa. Megérkezett az ünnepsége Alexandra Kerry, az amerikai elnökválasztás demokrata párti jelöltjének, John Kerry-nek a lánya, hogy rövidfilmjét próbálja eladni a cannes-i filmvásáron. A munkanélküli segélyük csökkentése ellen tiltakozó művészek és a francia rohamrendőrség összecsapásában öten megsebesültek. Grasse megye alprefektusa szerint a rendőrök csupán a tüntetők egy része által megszállt mozi brit közönségét akarták megvédeni. Claude Serra alprefektus úgy vélekedett, hogy a mozifoglaló mintegy ötven főnek semmi köze nem volt a Croisette-sétányon "tökéletes rendben" felvonulókhoz. Közben immár negyedik napja sztrájkol az egyik legnagyobb cannes-i luxusszálloda, a Carlton alkalmazottainak több mint a fele. Szombaton kudarcot vallott a szakszervezetek képviselőinek és a szálloda igazgatóságának a helyi önkormányzat közvetítésével tervezett találkozója. A CGT szakszervezet küldötte szerint ugyanis a Carlton vezetősége nem hajlandó sem a béremelésekről, sem pedig a személyzet létszámának növeléséről tárgyalni a fesztivál befejezése előtt. Ebben a szállodában szállt meg többek között Quentin Tarantino amerikai filmrendező, a fesztivál zsűrielnöke, valamint Brad Pitt, a Trója című szuperfilm főhőse.
MTI - fideszfrakcio.hu