Folyamatosan javul a japán gazdaság
A japán kormány által vártnál lényegesen nagyobb gazdasági növekedésre számítanak szakértők a folyó pénzügyi évben.
Dátum: 2004-05-16 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23469
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:12.678097, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Japánban havonta ismertetik 38 elemző előrejelzését, amit a nyolc legmagasabb és a nyolc legalacsonyabb várt adat átlaga alapján számítanak ki. A szakértők véleményének az átlagában 2,7 százalékos GDP emelkedés szerepelt a kormány által becsült 1,8 százalékkal szemben, ugyanakkor az elemzők szerint a 2005-ös pénzügyi évben a gazdasági növekedés üteme 1,6 százalékra mérséklődik. A szakértők arra számítanak, hogy a folyó pénzügyi évben az átlagos fogyasztói árindex - éves összevetésben - 0,23 százalékkal, jövőre 0,07 százalékkal csökken, ami azt jelzi, hogy a defláció a követező egy-két évben is fennmarad. A nyolc legderűlátóbb elemző szerint azonban az árindex a 2005-ös pénzügyi évben már 0,35 százalékkal nő.
MTI - fideszfrakcio.hu