Újabb amerikai katona esett áldozatául az iraki háborúnak
Életét vesztette egy amerikai katona Bagdadban robbantásos merénylet következtében. Az Irakot megszálló koalíció közleménye szerint házikészítésű pokolgépet helyeztek el és léptettek működésbe vasárnapra virradóra egy amerikai katonai jármű útjába.
Dátum: 2004-05-16 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23477
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:15.205517, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezzel már 782-re nőtt azoknak az amerikai katonáknak a száma, akik harcban vagy merényletben vesztették életüket Irakban a háború tavaly márciusi kitörése óta. Bagdadban vasárnap három olyan iraki nőt, köztük egy tolmácsot, öltek meg ismeretlen fegyveresek, akik a koalíciónak dolgoztak. Egy negyedik társukat életveszélyesen megsebesítették.
MTI - fideszfrakcio.hu