Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Biztonságos lesz az Olimpia

Június elsején "beélesítik" az athéni olimpiai létesítmények teljes biztonsági rendszerét, és utána már nem fognak kesztyűs kézzel bánni az illegális behatolókkal.


Dátum: 2004-05-16 18:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23483
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:17.103869, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szervezők vasárnapi bejelentésének az előzménye az, hogy az elmúlt napokban-hetekben több újságíró is ki akarta próbálni, mennyire hatékony az olimpiai játékok védelme. Legutóbb szombaton kellett előállítani három brit tudósítót, aki engedély nélkül ment be az athéni központi stadionba. A létesítményeket május utolsó kéthetében is őrzik, de engedély birtokában természetesen látogathatóak. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság nemrég dicsérettel illette Görögország erőfeszítéseit a játékok biztonságának megszervezésében. A feladatra egymilliárd dollárt költenek, négyszer annyit, mint a 2000. évi játékok alatt Sydneyben.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek