Szegeden falaznak a szocialisták Pásztinak
Az uniós csatlakozás utáni első közgyűlés elején Hűvös László (Fidesz) elmondta, hogy az európai parlamenti választások etikai kódexét a Fidesz helyben is érvényesnek tekinti. Kérte az ellenfelet, hogy ők is tartózkodjanak a vádaktól és pótmagánvádaktól. Majd kemény szavakkal bírálta a baloldalt, amely "cinkosan összekacsint", ha egy bíróság által bűnösnek talált személy felett nem mond ítéletet. Botka visszautasította a nyilvánvalóan Pászti Ágnesre vonatkozó kijelentéseket.
Dátum: 2004-05-17 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23502
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:22.803510, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ellenzéki felvetésre kérdéssel válaszolt: egyetértenek-e azzal, hogy a polgármester nem tehet semmit ebben az esetben, hiszen a bíróság nem tiltotta el ezeket a személyeket a közügyek gyakorlásától.
Botka keményen kifogásolta emellett, hogy Hűvösék "Eladó" feliratot tűztek ki a kórházra. A polgármester újból cáfolta a privatizáció hírét, majd így zárta az eszmecserét: "Szégyellje magát, képviselő úr!".
A városrészi programkeret fölhasználásával kapcsolatban az ellenzék kifogásolta, hogy ebből akarnak 105 millió forintot a vízi bástya újjáépítésére fordítani. Javasolták: a 105 milliót a külső kerületekben útfelújításra használják föl, de ezt közgyűlés nem támogatta.
Pászti kitiltaná
A legnagyobb vitát Pászti Ágnes (Centrum Párt) javaslata váltotta ki, amely megtiltotta volna, hogy a szegedi kegyeleti helyeket körülvevő köztereket politikai célra használják. Mózes Ervin jegyző leszögezte: a testület csak nem kötelező ajánlást fogadhat el. Az MDF-MKDSZ-frakció módosító javaslatában kérte, hogy a templomok közvetlen közelében csak olyan kulturális rendezvényeket lehessen tartani, amelyek nincsenek ellentétben a keresztény szellemiséggel. A közgyűlés végül 26 igen, 10 nem szavazattal elfogadta az előterjesztést.
Öt általános iskolai első osztállyal kevesebb indul szeptemberben - döntött a közgyűlés. Jóváhagyták továbbá a képviselők, hogy a város ötszázalékos részesedést szerezzen abban a társaságban, amely megvásárolja a Picket. A szerződést várhatóan jövő héten írják alá.
Ajándék Pászti Ágnesnek
Hűvös László az Alkotmány egy példányát adta át Pászti Ágnesnek azzal a céllal, hogy máskor alaposabb előterjesztést készítsen.
Délmagyarország - fideszfrakcio.hu