Kétezer milliárdos megszorítás a következő négy évre
Magyarország 2008. január elsejétől bevezeti az eurót. Az euró bevezetése nemzeti ügy, minden magyar közös ügye; a magyar euró bevezetése új munkahelyeket, alacsony inflációt, gazdasági növekedést eredményez - mondta Medgyessy Péter tíz hónappal ezelőtt. Mi történt tíz hónap alatt, hogy a miniszterelnök ismét nem tudja tartani a szavát? - kérdezte varga Mihály napirend előtti felszólalásában hétfőn.
Dátum: 2004-05-17 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23505
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:23.715615, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megkérdezhetnénk, érez-e felelőssége amiatt, hogy kormánya rossz gazdaságpolitikája miatt két évvel kitolódott az euró bevezetése - mondta a volt pénzügyminiszter. Varga Mihály felhívta a figyelmet, hogy a kormány múlt heti bejelentése szerint a következő négy évben kétezer milliárd forinttal csökkentik az állami kiadásokat, vagyis évente mintegy ötszáz milliárddal kell csökkenteni a beruházásokra, oktatásra, egészségügyre fordított kiadásokat.
Ha megszorításokról kellett dönteni, a Medgyessy-kormány eddig sem volt tétlen: 2003-ban háromszor jelentettek be megszorító intézkedéseket; 2004-februárjában döntött a kormány egy 180 milliárdos csomagról, majd áprilisban újabb 13 milliárdos csomag érkezett; és a júniusi választások után egy 300 milliárdos csomag várható - tette hozzá a képviselő.
Varga Mihály arra volt kíváncsi, hogy mit jelent a következő négy év kétezer milliárdos megszorítása az emberek számára? Azt jelenti, hogy a tovább nyirbálják az otthonteremtési támogatásokat; azt jelenti, hogy még kevesebb jut az önkormányzatok működésére; vagy azt jelenti, hogy a reálbéreket befagyasztják? Azt kérjük Medgyessy Pétertől, mondja meg őszintén, mire számíthatunk a kampány után: hogyan érinti a megszorítás az útépítéseket, milyen hatása lesz a megszorításoknak a beruházásokra; várhatók-e létszámleépítések, elbocsátások. Melyek azon az ígéretek, amelyek már egyáltalán nem valósulnak meg: az ápolónők hűségjutalma, a tízezer új kollégiumi férőhely, a négyszázezer új munkahely vagy a nyolcszáz kilométer új autópálya - tette fel a kérdést Varga Mihály.
fideszfrakcio.hu