Castro: Kubában marad a szocializmus
Az amerikai kormányzat miatti "veszélyek és fenyegetések" dacára Kuba tovább halad a szocializmus útján - jelentette ki Fidel Castro kubai elnök szombaton 400 ezer ember előtt mondott beszédében.
Dátum: 2002-06-03 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2240
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:40.514494, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Havannától 800 kilométerre keletre fekvő Holguínban a beszéd közben valóságos felhőszakadás volt, de Castro "dacolt" a természeti csapással - mint ahogy dacolt George Bush amerikai elnök közelmúltbeli bejelentéseivel is. Mint mondta, a szigetországgal szembeni gazdasági és pénzügyi embargó szigorításáról szóló közlések "csak növelik a kubai nép becsületét és dicsőségét".
A kubai államfő a mintegy húszperces beszéd nagy részét a vívmányok védelmének szentelte, komor képet festve az 1959-es forradalom előtti helyzetről, és bizonygatva, hogy "a szocializmus több tulajdonost teremtett Kubában, mint több évszázadnyi kapitalizmus".
Arról is biztosította hallgatóságát, hogy ő "nem tesz zsebre egyetlen fillért sem", amit a kubai gazdaság előállít. Sem neki, sem munkatársainak "nincsenek személyes devizaszámláik Kubában vagy külföldön", mint a többi latin-amerikai vezetőnek - idézte Castro szavait az AFP.