Újabb fogászati áremelkedések
Horváth Zsolt és Erdős Norbert fideszes képviselők mindketten kérdést intéztek a hétfői parlamenti ülésen a fogászati kezelés, illetve a fogtechnikusokra rótt plusz terhek kapcsán Vojnik Máriához és Veres Jánoshoz, az egészségügyi illetve a pénzügyi tárca államtitkáraihoz.
Dátum: 2004-05-17 17:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23516
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:27.042876, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselők a fogászati kezelés megemelt áfakulcsa és a technikusokat érintő, az alapanyagokat sújtó terhek kapcsán érdeklődtek. Emlékeztettek: a korábbi kormány ingyenessé tette a fogmegtartó kezeléseket, miközben a jelenlegi kabinet olyan változtatásokat eszközöl, amelyek végül a betegek pénztárcáját terheli majd. Vojnik Mária szerint azonban nem jelentkezik majd plusz kiadás a kezeléseket igénybevevők oldalán, Veres János pedig az Orbán-kormányra hárította a felelősséget. Véleménye szerint 2001-ben lehetett volna lépéseket tenni az unió felé, hogy most ne legyen kötelező az áfa emelés.
fideszfrakcio.hu