Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Önhatalmú felajánlkozás és szemfényvesztő "árcsökkentés"

Simicskó István fideszes képviselő azonnali kérdésében Medgyessy Péter külföldi fórumokon tett "önhatalmú" katonai felajánlkozásait bírálta hétfőn, és azt hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök olyan ügyekben nyilvánított véleményt, amelyekben csak a parlament kétharmados többsége dönthet.


Dátum: 2004-05-17 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23519
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:28.007869, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Simicskó István elmondta, a kormányfő nem kerülheti meg "a nemzet egészét reprezentáló parlament" pártjaival történő konzultációkat, ezt az utat kell követnie az Irakban tartózkodó magyar katonák ügyében is.

Medgyessy Péter szerint a kormány magára nézve mindig is kötelezőnek tartotta az eljárási rend betartását a döntések meghozatala során. A kormányfő úgy véli, a kétharmados döntéseket igénylő kérdésekben a jövőben is egyeztetni fognak az ellenzékkel, minden más esetben azonban - tette hozzá - a parlamenti többség akarata érvényesül.

Simicskó István viszontválaszában azt mondta, a magyar társadalom tagjai elvárják, hogy az iraki helyzetet illetően Medgyessy Péter személyes véleményének is hangot adjon.

Medgyessy Péter azt hangoztatta, hogy a parlament csak akkor fog dönteni arról, hogy milyen lépések szükségesek a továbbiakban, amikor az Irakban tartózkodó katonák mandátuma lejárt.

Tállai András arra emlékeztetett, hogy Medgyessy Péter azt követően rúgta ki pénzügyminiszterét és járult hozzá megszorító intézkedések bevezetéséhez, hogy megdicsérte őt. Tud-e arról Medgyessy Péter, hogy Draskovics Tibor szerint - mint ahogyan azt egy fórumon kijelentette - 2000 milliárd forinttal kell csökkenteni az állami kiadások mértékét - tette fel a kérdést a politikus. Tállai András arra is kíváncsi, Medgyessy Péter tud-e róla, hogy minisztere 2000 milliárd forintos megszorító csomaggal riogat?

Medgyessy Péter szerint kormánya nem készül semmiféle megszorításra. Hozzátette: a kabinet az adócsökkentés programját valósítja meg. Medgyessy úgy látja, hogy a megszorításokat az ellenzék szeretné bevezetni, hiszen - mondta el - az általuk szorgalmazott korai euróbeveztés csakis újabb szigorítások révén valósítható meg.

Selmeczi Gabriella elmondta, hogy a kormány állandóan azon dolgozik, miként lehetne a betegektől még több pénzt elvenni. Mint rámutatott, a megszorításokban élen jár Kökény Mihály egészségügyi miniszter, aki most a kórházi betegellátásért kérne pénzt. A Fidesz képviselője szólt arról is, hogy az egészségügyi tárca a korábban 70-90 százalékkal megemelt gyógyszerárakat kívánja 10-15 százalékos árcsökkentéssel kompenzálni.

Kökény Mihály szerint a kormány eddig sem, és a jövőben sem tett illetve tesz olyasmit, amivel a betegek terheit növeli.

Selmeczi Gabriella emlékeztetett rá, hogy volt olyan gyógyszer, aminek az ára 107 százalékkal növekedett. Mint megfogalmazta: "szemfényvesztés" ezek után 15 százalékos mérséklésről beszélni.

Kökény Mihály elismerte, hogy létezik olyan munkaanyag, amely a kórházi ápolást illetően a részleges térítési díj bevezetését javasolja.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek