Költőiksola nyílik
Költőiskolát nyit fiatal, kötettel még nem rendelkező alkotóknak Kaposvárott a Berzsenyi Irodalmi és Művészeti Társaság; a program az idén 100 éves társaság ünnepi rendezvénysorozatának része - tudta meg az MTI tudósítója a társaság titkárától.
Dátum: 2004-05-17 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23523
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:29.303680, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Király Zoltán közlése szerint a szentjakabi bencés apátság alkotóházában az idén első alkalommal rendezik meg július 5-11. között a rímfaragók táborát, ahol a résztvevők elemezhetik a hagyományos és a modern költészet legkedveltebb versformáit, és maguk is megpróbálkozhatnak gondolataik formába öntésével.
A tábor résztvevői több Kossuth-díjas költővel is találkozhatnak a társaság tagjai közül, akik a szervezők reményei szerint hasznos tanácsokkal szolgálnak majd az ifjú költőknek.
index.hu - fideszfrakcio.hu