Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erőszakkal a demokrácia nem terjeszthető

Az iraki ideiglenes kormányzó tanács vezetőjének meggyilkolása is azt bizonyítja, hogy a nemzetközi közösség az eddigi módon képtelen az iraki probléma orvoslására - áll a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöksége közleményében hétfőn.


Dátum: 2004-05-17 18:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23530
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:31.572871, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az iraki kormányzó tragikus halála is rámutat: a nemzetközi közösség képtelen az iraki probléma megoldására. A demokrácia erőszakkal és kínzásokkal nem terjeszthető. Elítéljük Medgyessy Péter miniszterelnök hallgatását. A jelenlegi helyzetben a kereszténydemokraták szerint egyetlen erkölcsileg elfogadható megoldás van: Magyarországnak - Spanyolország példáját követve - ki kell vonnia csapatait Irakból.

Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöksége

Budapest, 2004. május 17.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek