Mádl Ferenc fogadta a Szuverén Máltai Lovagrend nagymesterét
A köztársasági elnök nagyra értékeli, hogy a Szuverén Máltai Lovagrend nagymestere az Európai Unió új tagállamai közül elsőként Magyarországot kereste fel - tájékoztatta az államfő hivatala, miután Mádl Ferenc hétfőn hivatalában fogadta Fra, Andrew Bertie-t.
Dátum: 2004-05-17 18:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23531
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:31.877827, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lovagrend legfőbb elöljárója a magyar államfő meghívására érkezett háromnapos hivatalos látogatásra Magyarországra.
A magas rangú vendéget katonai tiszteletadással fogadták a budavári Szent György téren, majd a nagymester megbeszélést folytatott a magyar államfővel.
A Köztársasági Elnöki Hivatal közleménye szerint az a tény, hogy a diplomáciai kapcsolatok 1990-es helyreállítása óta ez az ötödik legfelsőbb szintű látogatás, a jó kapcsolatokat és az együttműködés eredményességét jelzi.
A nagymesternek a mostani a harmadik hivatalos látogatása Magyarországon: először 1993-ban, majd 1996-ban járt itt.
Göncz Árpád akkori köztársasági elnök 1997. november 8-án, Mádl Ferenc államfő 2002. június 19-én kereste fel a lovagrend római központját.
Az utóbbi napon Fra, Andrew Bertie átvette Mádl Ferenctől a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét a Lánccal, míg a nagymester a Máltai Érdemrend a Lánccal kitüntetésben részesítette a Magyar Köztársasági elnököt.
"Az elmúlt években a lovagrend Magyarországon kifejtett emberbaráti tevékenysége hozzájárult a gazdasági rendszerváltozásból adódó feszültségek oldásához. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat tevékenysége kivívta a magyar társadalom elismerését" - olvasható a közleményben.
A hivatal tájékoztatása szerint Mádl Ferenc külön is kiemelte azt a segítséget, amelyet a szeretetszolgálat - magyarországi regionális központja révén - a határon túli magyar kisebbség számára nyújt.
Magyarország fontos törekvése, hogy az Európai Unió jövőbeni működésében az állampolgárok egyenjogúsága és a szociális szolidaritás alapelve tovább erősödjön - mutatott rá az államfő hivatala, hozzátéve: földrajzi helyzeténél fogva Magyarország számára a menekült-fogadás és az illegális bevándorlás még nagyobb kihívást jelent a jövőben.
Közlésük szerint Magyarország a hatékony megoldások és emberséges körülmények biztosításával számít a lovagrend és a szeretetszolgálat segítségére.
A nagymester a megbeszélésen hangsúlyozta, hogy a lovagrend és a szeretetszolgálat által gyűjtött adományok nagy hatékonysággal szolgálják a rászorulókat. Éppen ezért - bár a külföldön és Magyarországon gyűjtött összegek csak milliókban fejezhetők ki - fontos, hogy az állam ne csökkentse támogatását - áll a közleményben.
Apor Vilmos néhai győri püspök személyében 1997. november 9-én először avattak boldoggá magyar máltai rendtagot.
A 900 éve fennálló Máltai Lovagrend egyházi lovagrend, amelyet a jeruzsálemi Szent János kórház ispotályos szerzetesei és az első keresztes háborúban győztes lovagok alapítottak a XI. században Johannita Lovagrend néven. A pápai megerősítést a XII. század elején nyerte el.
A szervezetet máltai államalapítása óta mindmáig máltainak nevezik, noha székhelye 1834 óta Rómában van.
A lovagrend a sérültek és betegek istápolását tekinti fő feladatának, napjainkban több mint 90 országban hozzávetőlegesen 200 kórházat tart fenn.
A lovagrend a XIII. század elején telepedett le Magyarországon, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 1989-ben alakult meg.
MTI - fideszfrakcio.hu