Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Karizmák ünnepe

Karizmák ünnepe címmel majálisra várja az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye pünkösd hétfőjén az intézmények, plébániák, ifjúsági csoportok, lelkiségi mozgalmak, szerzetesközösségek képviselőit és a családokat Máriaremetére - tájékoztatott a főegyházmegye ifjúsági referense.


Dátum: 2004-05-18 08:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:33.742871, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kegytemplom kertjében május 31-én mintegy negyven sátorban és egy szabadtéri színpadon mutatják be életüket, értékeiket a közösségek - közölte Várnai Péter. Az immár tizedik alkalommal megrendezendő eseményen Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek Az egyház helyzete Európában címmel tart előadást. A bíboros ezt követően ünnepi szentmisét mutat be. A majálison beszámolók hangzanak el a különböző missziók - így például a kórházmisszió, a cigánymisszió és az iszákosmentő misszió - tevékenységéről. A programot kézműves foglalkozások, játékok, beszélgetések, valamint zenés és prózai fellépések színesítik - áll a közleményben.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek