Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kenyér árára is kihat a drágább benzin

A hétfői 6 forintos benzináremelés néhány forintos kenyér áremelést eredményezhet a gabonaszállítások drágulása miatt, a lakásépítéseknél ugyanakkor több százezer forintos drágulásra lehet számítani - mondta az egyik napilapnak Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetségének (Fuvosz) nyugállományú főtitkára.


Dátum: 2004-05-18 09:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23544
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:35.860989, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szakember szerint a dízelolaj árának emelkedését a fuvarozók többsége nem tudja kigazdálkodni, és a kilométerenkénti 6-10 forintos költségnövekedés miatt több vállalkozás tönkremehet. Az emelkedő költsége Peredi szerint legkésőbb júliusban megjelennek a különféle termékek és szolgáltatások - például a pékáruk, vagy a lakásépítések - árában.

A Fuvosz már tavaly kezdeményezte, hogy a kormány csökkentse az üzemanyag jövedéki adóját, mert a szervezet szerint a gázolaj és a benzin árának csökkenése azt eredményezné, hogy a külföldi fuvarozók Magyarországon tankolnának, ami több adóbevételt jelentene az országnak.

Jelenleg egyébként az egyik legnagyobb hazai fuvarozócég mintegy 1200 gépjárműve a magas hazai üzemanyagárak miatt rendszeresen a határokon túl tankol, ami éves szinten több millió forintos megtakarítást hoz a cégnek - írja a napilap.

origo.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek