Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktort kérték fel a Szent Korona Szövetség elnökének

A Szent Korona Szövetség felkérte Orbán Viktor exminiszterelnököt a szervezet elnöki posztjának betöltésére.


Dátum: 2002-06-03 12:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2244
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:41.792595, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szövetség szombati közleménye szerint még április 28-án, Szent László nagyváradi ünnepén fordultak Orbán Viktor ott megjelent képviselőihez, hogy a miniszterelnök foglalja el az elnöki széket.

A felkérés nyilvánosságra hozataláról e héten pénteken határozatban döntött a szövetség.

Ugyancsak határozatban foglalkozott a testület a Szent Korona díszőrizetének kérdésével.

A közlemény szerint ezzel kapcsolatban ellentmondó nyilatkozatok láttak napvilágot, és a szövetség elnökségi megbízottja pénteken a parlamenti helyszínről a díszőrség távollétét jelentette. Ott egyébként valamivel később azt közölték vele, hogy a díszőrizet esetleges, időleges, arról alkalmanként döntenek a Belügyminisztériumban.

A szövetség álláspontja szerint ez a helyzet törvényellenes, és feltárja, hogy a Szent Korona Testület nem gyakorol kellő és meghatározó ellenőrzést a nemzeti ereklye gondozása ügyében.

- Mentheti a helyzetet, hogy erre eddig nem volt szükség, a helyzet azonban láthatóan megváltozott - tartalmazza a Szent Korona Szövetség közleménye.

Kapcsolódó elemek