Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eltűnt a Pacepa-akta

Továbbra sem jutott a célegyenesbe Ion Mihai Pacepának, a volt román hírszerzés vezetőjének tényleges rehabilitálása - írta keddi számában az Evenimentul Zilei.


Dátum: 2004-05-18 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23551
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:37.931999, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nagy példányszámú ellenzéki politikai napilap beszámolt arról: a román külföldi hírszerzés csak most, öt évvel a román legfelsőbb bíróság rehabilitációs döntése után juttatta el a román belügyminisztériumhoz Ion Mihai Pacepa személyi lapját. Ugyanis csak az abban szereplő adatok alapján adhatják vissza a hidegháború legjelentősebb kelet-európai disszidens hírszerzőjének egykori katonai rangját, illetve állapíthatják meg nyugdíját. Amikor ugyanis Nicolae Ceausescu kommunista diktátor 1978-ban halálra ítéltette Pacepát, akkori egyik legbizalmasabb emberét, egyben megfosztották őt katonai rendfokozatától és vagyonától is. Az idézett lap szerint a rehabilitálási folyamat ismét megfenekleni látszik, mivel a SIE által különfutárral elküldött személyi lap állítólag meg sem érkezett a román belügyi tárcához. A két hatóság most egymásra mutogat, de senki nem tudja biztosan, hol is található jelen pillanatban az ominózus akta. Catalin Dancu, Pacepa megbízott bukaresti ügyvédje a lapnak elmondta: nemrég tért vissza az Egyesült Államokból, s kedden a bukaresti elnöki palotában találkozik Ion Iliescu államfő tanácsadójával. Az ügyvéd leszögezte: a híresztelésekkel ellentétben ügyfele él, jól van, és az iránta érdeklődő romániaiak mindegyikének erőt, egészséget kívánt jogi lépviselője útján. Az amerikai hatóságok védelme alatt áll, és soha vissza nem tér Romániába. Senki sem találkozhat vele személyesen, még megbízott ügyvédje sem - közölte Dancu, aki Pacepával maga is csak az amerikai külügyminisztérium útján tud érintkezni. Pacepa személyes tanácsadója is volt a később kivégzett kommunista diktátornak, Nicolae Ceausescunak. Egy hivatalos útja alkalmával, 1978 nyarán Nyugat-Németországban maradt, majd onnan az Egyesült Államokba szállították, ahol politikai menedékjogot kapott. Három héttel külföldre szökése után a Ceausescu-rendszer halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Akkoriban Bukarestben olyan híresztelések kaptak lábra, hogy Pacepa amerikai kém volt, és Washingtonban feladta Románia és más szocialista országok titkos ügynökeit. Pacepa azóta is Amerikában rejtőzködik a helyi hatóságok segédletével. A román legfelsőbb bíróság 1999-ben határozatban semmisítette meg a korábbi ítéletet és döntött a tábornok vagyonának visszaadásáról. Abban az időszakban még Emil Constantinescu volt az állam elnöke, és a Román Demokratikus Konvenció volt hatalmon. A bíróság döntésének végrehajtását azonban sokáig késleltette a mostani államelnöki hivatal.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek