Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

ZTSZ: Törvénysértő módon működnek a mobilposták

A Zempléni Településszövetség régiójának 81 települését, továbbá Borsod jelentős részét is hátrányosan érintette a mobilposta-rendszer bevezetése - tájékoztatta Májer József, a ZTSZ elnöke és Köteles László, Komlóska kisközség polgármestere kedden az MTI-t.


Dátum: 2004-05-18 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23556
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:39.460231, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Zemplénben ez a szolgáltatás rosszul működik, ugyanis a postakocsi érkezése teljesen kiszámíthatatlan, és bizonytalan mondták. Hozzátették: a lakosság nagy felháborodással vette tudomásul, hogy nem kapják meg időben a leveleket, nyugdíjakat. A jelenlegi módon működő mobilposta törvénysértő és ellentétes a kormányrendelettel. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 134 elégedetlen polgármester fogott össze azért, hogy a falvakban élők érdekeit is figyelembe vegyék, és olyan szolgáltatásokat vezessenek be, amelyek a kistelepülések fejlődését szolgálják.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek