Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kedden szavaznak a pártok a médiakuratóriumokról

Az Országgyűlés keddi plenáris ülésén szavaznak a képviselők a médiakuratóriumok elnökségének, illetve ellenőrző testületének ellenzéki tagokkal való kiegészítéséről.


Dátum: 2002-06-03 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2246
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:42.398211, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz és az MDF frakciója a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumi Elnökségének tagjává Trombitás Zoltánt, a Magyar Televízió Kuratóriumi Elnökségének tagjává Sasvári Szilárdot, a Hungária Televízió Közalapítvány Kuratóriumi Elnökségének tagjává Csallóközi Zoltánt, a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának Ellenőrző Testülete tagjává pedig Jaczkovics László Gábort javasolja megválasztani.

Újra határoz az Országgyűlés a parlamenti bizottságokról, ugyanis néhány képviselő kormányzati szerepvállalása miatt e testületek összetétele megváltozik.

Ugyancsak dönt a Tisztelt Ház az Állami Számvevőszék alelnökeit jelölő eseti bizottság felállításáról.

A szokásos interpellációk, kérdések és azonnali kérdések elhangzása után megkezdődik a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosítására irányuló javaslat vitája, amely visszaállítja a méltányossági nyugdíjemelés lehetőségét.

Lefolytatja a Ház az általános vitát a gyógyszerészetet érintő egyes törvények módosítását célzó előterjesztésről, amely a személyes gyógyszertár működtetési jog engedélyezését a Magyar Gyógyszerész Kamara hatáskörébe utalja.

Megkezdi - és a napirendi ajánlás szerint le is zárja - az Országgyűlés a népegészségügyi helyzettel összefüggő egyes hosszú távú feladatokról szóló határozati javaslat vitáját.

Az előterjesztés szerint a parlament felkéri a kormányt, hogy a lakosság egészségi állapotának javítása érdekében terjessze az Országgyűlés elé az "Egészég Évtizedének" nemzeti programját.

A javaslat felsorolja azokat a népegészségügyi szempontból kiemelkedő jelentőségű területeket - az ifjúság és az idősek egészségének védelme, a szív- és érrendszeri, továbbá a daganatos megbetegedések megelőzése, a lelki egészségvédelem és a környezet-egészségügy -, amelyek részét kell, hogy képezzék e programnak.

Kapcsolódó elemek