A kormány egy hatvannal bírja csökkenti a hat forinttal emelkedő benzin árát
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) kedden hivatalos honlapján közzétette az üzemanyagok jövedéki adócsökkentése szempontjából érvényes átlagárakat, ennek alapján hétfőtől 1,6 forinttal csökkenhet a benzin árába foglalt jövedéki adó.
Dátum: 2004-05-18 18:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23573
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:44.475158, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Pénzügyminisztériumban az MTI-nek elmondták, hogy a törvény valószínűleg csütörtökön jelenhet majd meg a Magyar Közlönyben és a kihirdetést követő harmadik napon lép hatályba. A jogszabályban foglaltak érvényesítéséhez azonban még egy kormányrendeletet is meg kell alkotni, ezt a szerdai kormányülés tárgyalja majd.
A hétfőn az országgyűlésben a kormánypárti többség által elfogadott jövedéki törvénymódosítás szerint amennyiben a 95-ös oktánszámú benzin két egymást követő hét hétfőjére vonatkozó átlagárának számtani átlaga eléri a 250 forintot, a jövedéki adó úgy csökken, hogy az áremelkedésből származó áfa-többlettel mérséklik a jövedéki adót.
A GKM számításai szerint május 10-én a 95-ös oktánszámú benzin literjének átlagára 250,77 forint, 17-én pedig 249,89 forint volt, ezek számtani átlaga 250,33 forint literenként. A módosítás hatálybalépésekor az adócsökkentés mértéke 1,6 forint literenként, így a benzin jövedéki adója 103,5 forintról, 101,9 forintra mérséklődhet.
A Mol tájékoztatása szerint érvényesítik a jövedéki adó csökkenését, ami az áfa-tartalommal együtt 2 forintos árcsökkentést jelent majd az érvényes benzinárból. A Mol e heti bejelentése szerint a 95-ös ólmozatlan benzin irányára szerdától 254,50 forint.
A gázolaj múlt hét hétfőn 219,23 forint volt literenként, május 17-én pedig 219,17 forintba került, átlaguk literenként 219,2 forint volt. Ez azt jelenti, hogy a gázolaj ára nem haladta meg az adócsökkentéshez szükséges mértéket. A gázolaj esetében a hatályos jövedéki adó mértéke mindkét hétfőn 85 forint volt literenként.
MTI - fideszfrakcio.hu