Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újra állhat a bori Radnóti-szobor

Radnóti Miklós halálának 60. évfordulójára, november 9-ére valószínűleg ismét állni fog a magyar költészet kiemelkedő alakjának szobra a kelet-szerbiai Bor városában - közölte kedden az MTI-vel Dragan Velickovic, a város ügyvezető polgármestere.


Dátum: 2004-05-18 18:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23574
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:44.759105, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Velickovic szerint a városvezetés mindent megtesz, hogy pótolja a talapzatáról ellopott Radnóti-szobrot, s ez ügyben rendszeresen konzultál a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével, Kasza Józseffel.

Szombaton a városba érkezik Varga Imre, az eredeti Radnóti-szobor alkotója Kabók Erika szabadkai újságíróval, hogy a helyszínen határozzák meg a teendőket.

Remélem, sikerül megteremteni a szobor visszaállításának feltételeit - mondta Velickovic, aki szerint szakemberek azt javasolják, hogy ne az eredeti helyre, a Bori-tó partjára, hanem "illendőbb és fontosabb" helyre helyezzék el az új szobrot.

"Nagyon is reális és meg is valósítható az az elképzelés, hogy a magyar költő halálának 60. évfordulóján, november 9-én felavassuk az új szobrot. Azt hiszem, hogy e körül nem lesznek gondok" - mondta Velickovic, aki alig egy hete vette át a város irányítását. A magyar állam készségét fejezte ki, hogy fedezi a szobrászművész tiszteletdíját, Bor városa pedig állja a szobor kiöntésének és helyreállításának költségeit.

Kabók Erika, az újvidéki Magyar Szó szabadkai szerkesztőségének vezetője volt az, aki a lap hasábjain behatóan foglalkozott a szobor sorsával. Az újságíró kedden az MTI-nek megerősítette, hogy a VMSZ felkérésére szombaton Varga Imrével együtt Borba látogat.

Kabók szerint Radnóti Miklósnak valóságos kultusza van a szerbiai bányavárosban. Amikor még állt a szobor, a városi értelmiség - javarészt írók és költők - Radnóti halálának évfordulóján minden évben összegyűlt a szobornál. A bori költők és írók egy-egy új kötetüket helyezték el a talapzaton, s ez a tradíció nem szakadt meg azután sem, hogy ismeretlenek ellopták a szobrot.

Kabók szerint a magyar költő iránti mély tiszteletet a bori irodalmárok azzal magyarázzák, hogy Radnóti második világháborús költészete kapocs számukra a szerbiai és az európai kultúra között.

Radnóti Miklós 1944-ben munkaszolgálatosként került a Bor melletti, német felügyelet alatt álló Heidenau lágerbe, de ott sem hagyta abba az írást. A menekülő németek innen hajtották tovább gyalogmenetben a foglyokat, amikor 1944. november 9-én Abda határában tarkólövéssel végeztek vele és több társával a keretlegények.

Halálának 30. évfordulójára az akkori magyar kormány szobrot állíttatott neki. A költő Magyarország felé tekintő, viharkabátos alakja eredetileg a tóparton állt, szemben az egykori Heidenau táborral. 2001 őszén azonban ismeretlenek ellopták, és valószínűleg beolvasztották a két méter magas, 600 kilogramm súlyú bronzszobrot.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek