Luxusipar: a szállodaüzlet felé terjeszkedik a Bulgari
Az olasz Bulgari luxuscikk-forgalmazó konszern megnyitotta Milánóban első szállodáját, törekvése jegyében, hogy sokoldalúbbá váljon.
Dátum: 2004-05-18 18:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23575
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:45.047198, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A cég Bulgari Hotels and Resorts név alatt 2005-ig egy újabb ötcsillagos hotel megnyitását is tervbe vette az indonéziai Bali szigetén. Emellett számos szóba jöhető telephely között válogatnak még Párizsban, Londonban és New Yorkban is.
A Bulgari célja, hogy tevékenységét kiterjessze más, gazdasági konjunktúra által kevésbé érintett ágazatokra is.
MTI - fideszfrakcio.hu